Szeretek festeni és élvezni az életet vidáman, jókedvvel

0

Hevesi Lászlónál 20 éve diagnosztizáltak sclerosis multiplexet, amely egy autoimmun betegség. Ami számára óriási erőt ad, az a festészet, amellyel már gyermekkorában elkezdett ismerkedni. A lehetőségekhez képest ma is aktív életet él, melyhez sok segítséget kap családjától és a Szeged-Tisza Rotary Clubtól, melynek oszlopos tagja.

Furcsa tünetei voltak a betegségemnek – kicsit fájt a lábam, nehezen mentem -, amelyek alapján mindenre gondoltunk, csak erre nem – emlékezik vissza László.
A kezdetekben a munkámat is teljesen el tudtam látni, semmi problémát nem okozott. Szerencsém volt, mert egészen a nyugdíjkorhatár eléréséig tudtam dolgozni a Pick Szeged ZRt-nél vezérigazgató-helyettesként.

Próbáltam megtervezni a jövőmet. Ez azért is volt lényeges, mert két nagy változás történt az életemben: a betegség és a nyugdíj. Három fontos dolgot tűztem ki magam elé: motorozni fogok, festek és borgyűjtő leszek.

Ezekből végül csak a festészet maradt meg. A motorozásról az állapotom miatt gyorsan le kellett mondanom. A borgyűjtés egy ideig nagyon érdekes és élvezetes hobbi volt, hiszen különféle borvidékekről beszerzett italokat itthon kipalackoztam magamnak és ezeket a minőségi nedűket bontottuk meg az étkezésekhez. Aztán a sok pepecselés miatt ez a tevékenység abbamaradt.

Ebben az időben kerültem a Szeged-Tisza Rotary Clubhoz. A club tevékenységei közül is az ifjúsággal való foglalkozás volt az, amit nagyon megszerettem. Csodálatos az, hogy a gyerekekkel milyen nagyszerű dolgokat lehet elérni, ha igazán motiválva vannak, hagyjuk őket kibontakozni és fejlesztjük a kreativitásukat. A mai napig részt veszek a club munkájában, bár ez egyre nehezebben megy. Kerékpározni vagy kirándulni már nem tudok velük menni.

Nagyon sokat köszönhetek a családomnak és a barátaimnak is a Rotary Clubban, mert szinte mindenben támogatnak, segítenek. Nem rokkantként kezelnek.

Az ifjúságneveléssel kapcsolatban milyen élménye volt?
A legmeghatározóbb volt számomra a cserediák program. Kapcsolatban állunk különböző kontinenseken (pl. Amerika, Európa, Afrika, Ausztrália) lévő partnerekkel. Szerettem volna én is, ha az akkor 16 éves gyermekem élni tudna egy ilyen lehetőséggel. Némi segítséggel sikerült is elintézni egy melbourne-i túrát Ausztráliában. Hihetetlen pozitív változáson ment át a fiam. Az ottani Rotary Club is nagyon elismerően értékelte a gyermek hozzáállását, e miatt sok kedvezményben részesült. A végén alig akart hazajönni a fiú. Ő ragaszkodott hozzá, hogy menjünk ki mi is Melbourne-be, mert azt látnunk kell, ahogyan ott az emberek élnek a Rotary Clubban. Ettől kezdve még inkább foglalkoztatott az ifjúság nevelése. A mi családunk is fogadott cserediákokat Olaszországból, Braziliából, Thaiföldről, Mexikóból. Szép élmény volt ezekkel a gyerekekkel együtt lenni, megismerni őket, a kultúrájukat és megmutatni, mi hogyan élünk, milyen szokásaink vannak.

Ezek az élmények arra inspiráltak, hogy még tudatosabban keressem a kapcsolatot a fiatalokkal. Tudtam, hogy a Tömörkény István Gimnáziumban művészeti képzés is folyik, magas színvonalon tanulnak szobrásznak, grafikusnak, textilművesnek és keramikusnak a diákok. E melett balett és tánc oktatás is folyik.

Mivel magam is kedvelem a művészetet, nagyon szeretek festeni – hiszen ha belemerülök, jól el tudom felejteni a betegségemet -, ezért elkezdte a Rotary Club támogatni a középiskolás diákokat.

Szerveztünk nekik kiállítást, mert azt láttam, csodálatos dolgokat hoznak létre. Jó érzés velük dolgozni. Ezt a tevékenységet a mai napot igyekszem segíteni.

Hevesi László a festményeivel

Honnan jött a festészet szeretete?
Egyszer elolvastam Munkácsy életét még nyolcadikos koromban. Nagyon magával ragadott a művész karrierje. Vettem tempera festéket és elkezdtem festegetni. Főként Munkácsy képeket másoltam fotóról, könyvből.

A szüleim úgy látták, hogy érdemes volna ezzel foglalkozni, ezért Pfeifer Elek festőművészhez elvitt a nevelőapám egy nyáron, hogy tanítson.

Nekem kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy egy idős művészhez járogassak. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy görög szobrokat rajzolgassak. Úgy gondoltam, festek én azt, amit tudok. Aztán ez az irányultságom a következő években kicsit háttérbe szorult, mert más elfoglaltságom is volt, például több évig kézilabdáztam. Majd a Pick ösztöndíjasa lettem. A munkahelyemen szép karriert befutottam: a gyakornoki pozícióból egészen a vezérigazgató-helyettesi posztig vittem. Végig a gyártásért voltam felelős.

Nyugdíj előtt költöztünk egy új lakásba, ahol sok üres falfelület volt. A feleségem biztatott, hogy fessek. Lehet, hogy furcsa, de a korábbi szakmai karrieremet szinte egyik napról a másikra „elfelejtettem”. Nyugdíjasként már leginkább csak a festészet érdekelt.

Elsősorban az életem egyes mozzanatait, élményeit próbálom visszaadni a képeim hangulatában.
Sokat utaztam és mindig érdekelt, hogy más országban, vidéken, hogyan élnek az emberek. Gyakran megfordultam Párizsban, a d’Orsay Múzeum volt a kedvencem, ahol az impresszionistáknak kiállítása is van. Ott egy egész napot is el tudtam tölteni. Csak ültem és néztem a képeket és hatott rám.

Persze, kaptam tanácsokat azoktól, akik látták a festményeimet, hogy inkább így vagy úgy kellene csinálnom.
Soha nem akartam mások elképzeléseihez igazodni. Én tudtam, mit, miért csinálok, nekem hogy tetszik, miért olyan formában akarom kifejezni magam. Olyan módon festettem mindig, ahogyan jónak láttam.

A képeim témái között szerepel akt, kocsmai hangulat, tájkép. Minden, amihez szép emlékek kötődnek.
Az első kiállításomon szerepelt egy „Párizsi mulató” című kép. Valóban megfordultam egy ilyen helyen, de nem magát a szórakozóhelyet ábrázoltam, sokkal inkább azt a hangulatot, amit ott megéltem.
A betegségem elfogadásában feldolgozásában rengeteget segített a festés.

Hogyan éli meg a betegségét?
Amikor megtudtam, mi is a bajom, akkor a kivizsgálás miatt bent tartottak a klinikán néhány napig. Életemben először csak nyugtatóval tudtam elaludni. Utána elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit fogok csinálni. Tervet készítettem, ahogyan az elején is említettem. Néhány betegtársammal tartottam a kapcsolatot, de igazából nem is betegnek, hanem sclerosis multiplexeseknek tartjuk magunkat. Nehezen, de lehet vele együtt élni. Rendszeresen tornázom gyógytornász segítségével, akit egyébként személyi edzőnek hívok. Nem hagyom el magam.

Mi az, amit még szeretne csinálni a nyugdíjas éveiben?
Bakancslistát nem készítettem. Amit eddig meg bírtam csinálni, azzal elégedett vagyok. Nagy terveim nincsenek.

Szeretnék továbbra is festegetni, élni, élvezni az életet nem bezárkózva, hanem vidáman, jókedvvel, barátsággal.

Milyen embernek tartja magát?
Aki minden jót szeret élvezni: ételeket, italokat, a barátságot. Nagyon toleráns vagyok minden tekintetben.

Mi az, amit a legfőbb értéknek tart az életében?
Kipróbáltam sok mindent az életemben. Jót és rosszat is megtapasztaltam. Amire büszke vagyok, hogy sosem kallódtam el, akkor sem, ha butaságot csináltam. Magam választottam meg mindig, hogyan is éljek. Jó döntés volt, hogy tovább tanultam, bár az érettségi után nem igazán akartam.


Érdemes megnézned az interjú videó változatát, mert László még több érdekességet mesél a betegségéről és az életéről.

Ha tetszett a történet, igényeld az
ÉLETEK ingyenes online magazint!

Tele van tanulságos, megkapó szegedi történetekkel.
A Szegedi Élet magazinja segít neked, hogy rendezd
az életed ügyes bajos dolgait és ahhoz példákat,
szempontokat, inspirációt kapj.
Az igényléshez kattints ide »

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here